1. Stonehenge (Wiltshire, Anglia)
Salisbury mellett, Wiltshire-ben található Északnyugat-Európa legnagyobb hatású prehisztorikus emléke. A Stonehenge-nek nevezett létesítmény öt, patkó alakban elhelyezett trilitonból (két magas kőáthidalóval) és egy trilitonkoszorúból áll. A nagyon tisztán megmunkált homokkőtömbök a hét métert is elérik, és majdnem ötven tonna súlyúak. Köztük kisebb, de szintén többtonnás „kék kövekből” álló körök állnak. Minden tengely a nyári napfordulópontban fut össze. A 110 méter átmérőjű létesítményt, amely bizonyíthatóan évszázadokig épült, és Kr. e. 2100 körül készült el, a mészkőbe vésett árok veszi körül. Aveburyvel és a megalitkultúra más angliai emlékeivel együtt 1986 óta a világörökség része.
Salisbury mellett, Wiltshire-ben található Északnyugat-Európa legnagyobb hatású prehisztorikus emléke. A Stonehenge-nek nevezett létesítmény öt, patkó alakban elhelyezett trilitonból (két magas kőáthidalóval) és egy trilitonkoszorúból áll. A nagyon tisztán megmunkált homokkőtömbök a hét métert is elérik, és majdnem ötven tonna súlyúak. Köztük kisebb, de szintén többtonnás „kék kövekből” álló körök állnak. Minden tengely a nyári napfordulópontban fut össze. A 110 méter átmérőjű létesítményt, amely bizonyíthatóan évszázadokig épült, és Kr. e. 2100 körül készült el, a mészkőbe vésett árok veszi körül. Aveburyvel és a megalitkultúra más angliai emlékeivel együtt 1986 óta a világörökség része.
2. Menhirek és dolmenek (Carnac, Franciaország)
Mint gigantikus írásjelek, amelyek mellől a szavak elvesztek, úgy állnak Bretagne déli partján, a francia Carnac fürdőhely közelében az öt méter magasságot is elérő kövek, sorban (alignement-ek), körben (cromlechek), magányosan (menhirek) vagy sírokon (dolmenek). Közelebbi ismertség esetén a szavak újra felbukkannak, és a kelta kultúráról regélnek, ami itt több mint négyezer évvel ezelőtt virágzott, aztán elsüllyedt. A kőmezők neve hangsúlyozza a megalitkultúra idegenszerűségét ezen a tájon: Kerzerho, Locmariaquer, Gavrinis. Hasonló emlékek a világ más részein is vannak, de sehol ilyen bőségben és ilyen jó állapotban nem maradtak meg.
3. Lascaux-barlangok (Lascaux, Franciaország)
A Dordogne egyik mellékfolyójának, a délnyugat-franciaországi Vézere folyónak az alsó folyásánál ringott az európai ember bölcsője. Ez a megfogalmazás túlzó, de egy szikrányi igazság van benne: 1868-ban itt, Crô-Magnonnál találták meg a Homo sapiens, a mi közvetlen ősünk első, 35 000 éves nyomait. Itt, a Lascaux-barlangban állatokat és vadászokat ábrázoló kőkorszaki barlangrajzokban gyönyörködhetünk; 1963 óta azonban már nem az eredetiekben, hanem másolatokban, mert az a veszély fenyegetett, hogy a látogatók áradatának lélegzete megsemmisíti az őskori festményeket. 1979 óta a világörökség része.
4. Altamira-barlang (Santillana del Mar, Spanyolország)
Kantabriában, Santillana közelében húzódik Altamira több barlangból álló, összesen 280 méter hosszú barlangrendszere. Az ilyen föld alatti világ már önmagában megigézi az embert. Amit azonban egy spanyol kutató itt 1879-ben felfedezett, attól elállt a lélegzete: a falakat az őskori vadászható vadakat ábrázoló számtalan festett kép borítja, ez a gazdagság, mindenekelőtt a Sala de las Pinturas-ban vörös, barna és sárga színben ragyog. Az állatok, bölények, vaddisznók, szarvasok egy része életnagyságban jelenik meg, és részletekig menő pontossággal van megfestve. A felfedezőt először hamisítással vádolták, és csak a Franciaországban talált hasonló leletek után ismerték el igazát. Ma már tudjuk, hogy itt az újabb kőkorszakban (késői paleolitikum) élt jégkorszaki művészeknek a 15 000 éves kort is elérő műveivel állunk szemben. 1985 óta a világörökség része.
5. Megalit kultuszhelyek (Málta és Gozo)
Máltán és a hozzá tartozó Gozo-szigeten több helyen találtak nagykő kultuszhelyeket: Tarxienben, Vallettától délre, Hagar Qimben és Mnajdrában, Málta déli partján, Mgarrban, a sziget északnyugati partján, valamint Gozón, a Victoria melletti Ggantijában. Ezek fallal körülkerített szentélyek – a legöregebb 6000 éves – hatalmas sziklatömbökből, amelyeket körökké, házakká, kapukká tornyoztak össze, és egy részüket finom ornamentikával díszítették. Az évezredek során az építmények erodálódtak és beomlottak, de a 19. század óta újra feltárták, és mint egy kőkori vallás emlékeit, az UNESCO 1980-ban a világörökség részévé nyilvánította őket.
 |
| Megalitikus templom, Ggantija, Gozo |
