A királynői titulus – tapasztalataim szerint – leginkább az új-zélandi szépséggel kapcsolatos írásokban kerül kiosztásra, míg norvég társa „csupán” a fjord-szépségversenyek örökös győztesének járó címet viseli. Amint az összes többi – természeti szépségekkel történő – versenyeztetés esetében, természetesen itt is a szubjektivitás játssza a főszerepet, hiszen nincsenek objektív mérőeszközök a vita eldöntésére. Talán nem is szükséges döntést hozni e témában.
Az tény, hogy – mélykék vizükkel, a partjaikat övező zord sziklafalakkal, vízeséseikkel – a világ egyik legcsodálatosabb képződményei ezek a keskeny tengeröblök. Vélhetően valamennyi ember számára életre szóló élményt jelent végighajókázni rajtuk, netán egy kisrepülőn vagy helikopteren ülve a magasból megcsodálni őket.
Az Új-Zéland déli szigetének legnyugatibb csücskében található völgyet nem könnyű megközelíteni. Ennek ellenére rengeteg turista kíváncsi a világörökség részét is képező látványosságra. A legszerencsésebbek a Milford Track ösvényén érkezhetnek ide, ám a túrára kiadott engedélyek száma olyan erősen limitált, hogy hónapokra előre elkelnek a helyek. Mindez annak ellenére, hogy ez a göröngyös, háromnapi gyaloglással megtehető turistaút 50 kilométer hosszan kanyarog a fjordig.
A fjord számos látványos vízesése közül a Stirling-vízesés 146 méter magasból zuhan alá egyenesen a tengerbe az Oroszlán, illetve az Elefánt néven ismert két különös alakú szikla között. A 15 méterrel magasabbról induló Bowen-vízesés két, lépcsőzetesen elhelyezkedő sziklán bukdácsol keresztül a tengerig.
De ezek csak vékony erecskék a lenyűgöző Sutherland-vízeséshez képest (580 méteres magasságával a tíz legnagyobb között tartják számon a világon), mely a fjord végződésénél három hatalmas szökkenéssel száguld végig a hegyoldalon.
A Milford Sound meglátogatásához nem csak sokat kell vezetni, buszozni vagy gyalogolni, de az igazán szép látványhoz szerencse is szükséges: errefelé az évi átlagos csapadékmennyiség ugyanis 7000 mm, és az év 182 napján bizony esik az eső.
Következzék a „rivális”:
Norvégia számtalan (ezernél is több) fjordja közül az ország délnyugati részén, a Bergentől északkeletre fekvő Geiranger a „fjord-szépségversenyek” örök győztese. A Milford Soundhoz hasonlatosan a világörökség része. Csaknem 16 kilométer hosszan kacskaringózik a szárazföld belsejébe a More ag Romsdal-hegység 2000 méter magas vonulatai között egészen Geiranger pici városáig.
Az ide vezető út – Ornevegen – nevének jelentése „Sasok útja”, és aki végighalad rajta, mélyen egyetért az elnevezéssel. Az Eidsdal és Geiranger között vezető út egész évben járható autóval és 11 hajtűkanyarral 620 méteres magasságba vezet fel. Leglátványosabb pontja az Ornesvingen kilátópont. 
Ám a fjordról a legátfogóbb élményt mégis az 1476 méteres Dalsnibba-csúcson kapjuk, ahol teljes a körpanoráma. A látvány nehezen visszaadható, szavak és fényképek helyett talán ezért üzennek oly sokan a hegytetőn felállított egy-egy kis kőtoronnyal.
A fjord csúcsánál található Flydalsjuvet, a híres sziklaképződmény, ahol merész turisták fényképeztetik magukat a vízre nyíló, lélegzetelállító, ámde szédítő kilátás csodálása közben. A hegy egyben a fölösleges hősködések helyszíne is, mert nem kevesen – főleg külföldi turisták – a veszélyes szakaszokon a korlátokon átmászva a sziklafal peremén produkálják magukat, pedig egyetlen hibás lépés esetén 315 méteres zuhanás lehet a „jutalmuk”
Geirangerfjord híres látványossága a Hét nővér-vízesés (Sju Søstre). A 410 méter magas és 230 méter széles zuhatag csillogó fehér fátyolként omlik le a hegy oldalán.
Van azonban a vidéken egy aggodalomra okot adó jelenség is: valós geológiai fenyegetettség folyamatosan veszélyezteti a fjord és az annak végében fekvő mesés kis település, Geiranger életét.
Az Åkernes-hegy (Me-Åkernes vagy Midtre Åkernes) ugyanis bármikor beleszakadhat a tengerbe, és ez a hegyomlás olyan mértékű szökőárt eredményezhet, amely tíz percen belül víz alá temetné a környékbeli településeket.
Reméljük, hogy ez soha nem következik be.
Forrás és még több kép:
