Adria királynője – Velence

Velence, Olaszország északi részén fekszik. Közkedvelt nyaralóhely nemcsak a hétköznapi turizmus, hanem a nászutas turizmus körében is, hiszen a világ egyik legromantikusabb városaként tartják számon a gondolák városát.


Velence Magyarországról körülbelül 10-12 óra autózással elérhető. Érdemes átgondolni egy Budapesti autóbérlést, hiszen gyorsabb, mint mondjuk egy buszos túra, és könnyebben, kényelmesebben eljuthatunk bárhova Olaszországon belül. Az autóbérlés ma már megszokott dolog, és szinte minden autókölcsönzőnél rendelkeznek az autók zöldkártyával.



Velence a határhoz legközelebb eső nagyobb város, így ideális célpont olaszországi nyaralásunk során.
A vizek városának is szokták nevezni, hiszen több mint 100 csatornát találhatunk itt, házainak egy része ezért vörösfenyőből készült cölöpökön áll, és a gondola olyan hétköznapi jármű náluk, mint nálunk az autó. Egy romantikus gondolázást mindenképpen ki kell próbálnod, ha Velencében jársz.


Velence látnivalók

Az egyik leghíresebb tere a Szent Márk tér (Piazza San Marco), ahol megtalálhatjuk a csodálatos Szent Márk-székesegyházat, ami bizánci stílusával mai napig a leglátványosabb pontja Velencének, a velencei karneváli programok nagy része is itt kerül megrendezésre.






Szemben vele a majdnem 100 méter magas harangtorony található, a Campanile. A torony aljában a Loggetta-t tekinthetjük meg.
A teret a Prokuráciák, a paloták veszik körül, de itt található az Óratorony, és a Pátriárka palotája is. Egy szóval a Szent Márk tér már önmagában is rengeteg látnivalót tartogat.


Miután megcsodáltunk minden látványosságot, a tér folytatása, a Piazetta is sok-sok értékes pillanattal gazdagít minket. Itt található a híres könyvtár, a Libreria, a Dózse-palota, a Prigione, a velencei börtön. Illetve a Sóhajok hídja is itt áll.


Velencében 2 fő csatorna húzódik és legalább 100 kisebb, amiken hídon (van legalább 400) és gondolákon kelhetünk át.
A 2. legnagyobb csatornája a Canal Grande, az első a Giudecca. A Canal Grande 3 km hosszú, két partján több mint 100 palotát csodálhatunk meg, illetve templomok sokaságát. Velence talán úgy tűnhet, mintha minden egyes épülete műemlék lenne.  A szebbnél szebb palotái, templomai mellett még a gyönyörű, loggiás lakó házai is történelmi emlékként hatnak.

Természetesen a városban még rengeteg látnivaló vár minket. A Természettudományi Múzeum, a Csipkemúzeum, a Tengerészeti Múzeum és az Erotika Művészetének Múzeuma is.
Korábban a déli kereskedelem urai voltak, és még mindig büszkék gazdagságukra. A paloták sokasága árulkodik a hajdani gazdagságról, hiszen a velencei kereskedők versengtek egymással, hogy kinek a legszebb, legnagyobb, legdíszesebb a palotája, ezért a művészetek városa is volt.


A karneváli hangulat is hódít Velencében, régen több volt az ünnepnap, mint a munkanap. Ennek a szokásnak igyekeznek ma is hódolni, ezért számos karnevált tartanak a városban. A leghíresebb a Velencei karnevál, 
amit februárban rendeznek meg.


Forrás : http://blog.utazol.hu